INFO
Lezárult az előnevezés. Köszönjük minden előnevezőnek, hogy nevezése leadásával idén is könnyítette munkánkat. Akik nem éltek az előnevezés lehetőségével, azok már csak a helyszínen tudnak nevezni 9-10:30 között. Kérünk minden helyszíni nevezőt, hogy időben jelenjen meg a nevezésnél! 10:30 után nevezéseket nem áll módunkban elfogadni!!!! Az előnevezett versenyzők az eddigiekhez hasonlóan bármikor felvehetik rajtszámukat.
FONTOS!!!
Idén már két különböző távon versenyezhetnek a Mészkőemberkék. Ezért, ahogy a versenykiírásban is szerepel, a rajt időpontja 10:00 órakor lesz. Így a gyerekfutamra a nevezést 9:45-kor zárjuk!!!!!!!
Az első futam a szokásos 300 méteres sík, ahol a 2012-ben, vagy utána született gyerekek állhatnak rajthoz.
A második futam 1,5 km hegymenet (a felnőtt pálya első 1,5 km-re). Itt kizárólag a 2010-2011-ben született gyerekek állhatnak rajthoz.
Kérünk mindenkit, aki autóval érkezik a versenyre, hogy lehetőleg a szokott helyen, a versenyközponttal szemben nyíló földúton parkoljon. Lehetőség szerint kerüljük az aszfaltúton történő parkolást!
A tavalyi évhez hasonlóan a sejcei elág ki lesz gumizva. A KRESZ szabályok betartása minden versenyzőre a verseny teljes ideje alatt vonatkozik. A kihelyezett gumikat kizárás terhe mellett balról kerülni TILOS!
Lassan már hagyomány, hogy a Mészkőemberen az a versenyző is jutalomban részesül, aki a legtovább küzd az emelkedővel. Bendzsó felajánlásaként egy egyedi grafikával ellátott kerékpárosmez büszke tulajdonosa lehet a verseny utolsó helyezettje!
Szintén Bendzsó kerékpáros mezét adjuk majd át a "nagyok" versenyének leggyorsabb-legfiatalabb versenyzőjének (Pl. indul X 2008-ban született ifjú titán, közülük a leggyorsabb részesül majd a jutalom mezben)
Várunk Mindenkit szeretettel április 6-án!